Nem tudom, e két szótag: "Kṛṣ-ṇa" mennyi nektárt áraszt. Amikor Kṛṣṇa Szent Nevét éneklik, táncolni látszik a szájban, s ekkor sok-sok szájra vágyunk. Amikor a Név belép a fülbe, akkor pedig milliónyi fület kívánunk! S amikor a Szent Név a szív udvarán táncol, akkor legyőzi az elme tevékenységét, s így az összes érzék közömbössé válik.
(Śrī Rūpa Gosvāmī: Vidagdha-mādhava 1.15)
Ezt tapasztaljuk mi is?
Vagy időnként, gyakran, esetleg állandóan unjuk a Szent Név ismételt éneklését?
Ugyanazon szótagok éneklése újra meg újra?
Hogyan lehet valami monoton nem unalmas?
Nyilvánvaló, hogy másoknak eltérő tapasztalatuk van, s habár ugyanazokat a szótagokat ismétlik számtalanszor, az ő éneklésük nem kevesebb, hanem több, egy izgalmas dolog.
Dhanurdhara Swami: Monday Morning Greetings 2019
#31 – Chant and Be Bored
