Ha az ember sokat japázik figyelni kell nagyon, hogy ne váljon egy mechanikus dologgá. Én ezt tapasztalom sokszor, hogy japázok, de igazából nem figyelmesen, csak hogy csináljam. Persze ez még mindig jobb, mintha nem japázik valaki. De tudnunk kell felismerni magunkban azt, hogy hogyan japázunk és ha szükséges próbálni javítani azon. :) Szerintem a nyugati élethez szokott embernek nehéz megszoknia azt, hogy figyelemmel és szeretettel végezzen egy gyakorlatot. Itt nyugaton annyira felgyorsult életet él mindenki, hogy bizony némi mnkába és erőfeszítésbe nem kevés időbe kerül, mire a figyelmet ki tudjuk alakítani egy hosszabb tevékenység iránt. Hare Krinsa :)

Hare Krsna! Köszönöm a kommented! És igen, úgy van, ahogy írod, figyelni kell és fel kell tudni ismerni, hogy hogyan is japázunk.
és ehhez kell őszinteség, hogy ne akarjuk magunkat önmagunk előtt jobbnak, fejlettebbnek feltüntetni, mint amilyenek valójában vagyunk.
Szélsőséges példával élve ne akarjunk lila-smaranamot gyakorolni, ha csak 'snakk snakk giri giri'-t japázunk.
Valamelyik postban Mahatma prabhu után írtunk a japatárs intézményéről, akivel ellenőriztethetjük a snakk snakkjainkat, ha esetleg önmagunknak nem sikerülne.
Ráadásul érdemes rendszeres önellenőrzést tartani, akár teljesen az alapoktól (hogyan ülünk, lélegzünk, mit mondunk, az tizenhat név-e, és mind azu, aminek lennie kell-e, stb.stb.)
Mégegyszer köszönöm az értékes véleményed!