Balarama Acarya elnyerte Haridasa Thakura kegyét, ezért nagyon ragaszkodott hozzá, s gondos törődéssel és figyelemmel ott tartotta a faluban. Haridasa Thakura a falu egyik félreeső, zsúpfedeles kunyhójában kapott szállást, s itt énekelte a Hare Krsna mantrát. Prasadamot Balarama Acarya házában evett.
Raghunatha dasa, Govardhana Majumadara fia, aki később Raghunatha dasa Gosvami lett, akkoriban iskolába járó kisfiú volt. Naponta felkereste Haridasa Thakurát. Haridasa Thakura természetesen nagyon kegyes volt hozzá, s Raghunatha dasa e vaisnava kegyes áldásának köszönhetően nyerte el később Sri Caitanya Mahaprabhu lótuszlábának oltalmát.
Hiranya és Govardhana házában mindig Haridasa Thakura dicsőségéről beszélgettek. Óh, bhakták! Kérlek, hallgassátok meg e csodálatos történetet!
Egy napon Balarama Acarya nagyon alázatosan megkérte Haridasa Thakurát, hogy látogasson el a Majumadarák, Hirabya és Govardhana gyülekezetébe. Így történt, hogy Balarama Acarya Haridasa Thakurával együtt érkezett meg. Amikor megpillantották Haridasa Thakurát, a két testvér menten felállt, s a lótuszlábához borult. Aztán nagy tisztelettel ülőhellyel kínálták.
A társaságban számos művelt bölcs, brahmana és tiszteletre méltó úriember volt jelen. Hiranya és Govardhana, a két testvér szintén rendkívül tanult volt. Valamennyien Haridasa Thakura nagyszerű tulajdonságait magasztalták, mintha csak öt szájuk lett volna. A fivéreket végtelenül boldoggá tette, amikor hallották szavaikat. A társaságban szóba került, hogy Haridasa Thakura naponta háromszázezerszer mondja el Krsna szent nevét. A művelt bölcsek ekkor mind a szent név dicsőségéről kezdtek beszélgetni.
Néhányan közülük azt mondták:
„Az Úr szent nevének éneklésével az ember megszabadul a bűnös élet visszahatásaitól.”
Mások így szóltak:
„Pusztán azzal, hogy az Úr szent nevét énekli, az élőlény megszabadul az anyagi kötöttségtől.”
„Ez a két áldás nem az igazi eredménye a szent név éneklésének — tiltakozott Haridasa Thakura. — A valóság az, hogy ha a szent nevet valaki sértések nélkül énekli, felébred benne az eksztatikus szeretet Krsna lótuszlába iránt. Amikor valaki valóban fejlett, s örömét leli a szívének oly kedves Úr szent neve éneklésében, izgatott lesz, és hangosan énekli a szent nevet. Nevet és sír, zaklatottá válik, s énekel, akár egy őrült, ügyet sem vetve a kívülállókra. A felszabadulás és a bűnös élet visszahatásainak megsemmisülése az Úr szent neve éneklésének két mellékes velejárója. Ezt a reggeli nap első sugarainak példájával illusztrálhatjuk.
Ahogy a kelő nap szétoszlatja a világban a sötétséget, amely olyan mély, akár az óceán, úgy az Úr szent neve, még ha csak egyszer mondja is ki valaki sértés nélkül, az élőlény bűnös életének minden visszahatását elpusztítja. Minden dicsőséget az Úr szent nevének, amely az egész világra áldást hoz!”
Miután Haridasa Thakura elszavalta ezt a verset, így szólt:
„Óh, művelt bölcsek! Kérlek, magyarázzátok el a jelentését!”
Hallgatói azonban megkérték Haridasa Thakurát:
„Jobb lenne, ha te tárnád fel e fontos vers mondanivalóját!”
„Amint a nap emelkedni kezd, még mielőtt láthatóvá válna, eloszlatja az éjszaka sötétségét” - mondta Haridasa Thakura. „Ugyanígy az első jel, amely arra utal, hogy az emberben felébredt az Úr szent nevének sértésektől mentes éneklése, nyomban megsemmisíti a bűnös élet visszahatásait, és amikor valaki sértések nélkül énekli a szent nevet, felébred benne az eksztatikus szerető szolgálat Krsna lótuszlábánál.
A felszabadulás csupán jelentéktelen eredmény, amely a szent név sértésektől mentes éneklése ébredésének egyetlen sugarából származik. Halála óráján Ajamila a fiát szólítva mondta ki az Úr szent nevét, mégis eljutott a lelki világba. Mit mondhatnánk akkor azokról, akik hittel és tisztelettel éneklik a szent nevet? Krsna mindig könnyen felkínálja a felszabadulást, ami elfogadhatatlan egy tiszta bhakta számára.
Bhaktáim még akkor sem fogadják el a salokyát, a sarstit, a sarupyát, a samipyát vagy azt, hogy a létembe merüljenek, ha Én kínálom fel nekik a felszabadulásnak ezeket a formáit, mert inkább Engem szolgálnak.”
Srila Krsnadasa Kaviraja Gosvami: Sri Caitanya Caritamrta, Antya-lila, 3. fejezet, 167-190.
