Amit olvas valaki a sastrában, az befolyásolni fogja a gyakorlatait.
Vyasa yogi-sutrához fűzött magyarázatait tanulmányozom, így természetes, hogy hagyom azt az igazságot belépni a gyakorlataimba, amit ott összegyűjtögettem, hogy megszilárdíthassam az elmét.
El vagyok bűvölve az ahankara gondolatától, attól, ahogyan a hamis énkép egy bizonyos anyagi területre korlátozza az öntudatot. Például egy hangya tudatát úgy szűri meg, hogy az önvaló egy kicsi, élelem keresésben elfoglalt testet öltsön magára. Habár az e kicsi rovar gondolatai mögött lévő világ nem látható, mégis, ahogyan minden feltételekhez kötött lélek, egocentrikus érzékekkel és felfújt fontoskodással rendelkezik.
A mai meditációm témája a büszkeség volt.
Büszkeség nélkül akarok japázni!
Egyébként is mire vagyok büszke? Ez mindössze egy korlátolt forma, amit a a tudatom szedett össze ebben az életben, ami még mindig nem én vagyok.
Ma, én a lélek japázom a köreimet egymás után, nézem a hamis önazonosságomat, az egyetlen dolgot, amire büszke vagyok, ami még mindig nem az a személy, aki japázik, és nevetek az illúziómon.
Tény: semmi nem vagyok azok közül a dolgok közül, amelyek büszkévé tettek.
Ezért mint lélek japázok, és megvalósítom, hogy Isten egy szikrája vagyok, mint mindenki más.
Dhanurdhara Maharaja: Japa Thoughts: Yogic Chanting II.
