Egyszer miközben Ramacandra a sethubandhát, a Sri Lankába vezető hidat építette történt a következő. A majmok Hanuman és Sugriva vezetésével a kövekre írták a Rama Namat, és bedobták azokat az óceánba, amik aztán lebegtek a vízen. Egyik nap Ramacandra elgondolkodott: "Ó, a Nevem annyira hatalmas! Csak azzal, hogy ráírták a kövekre, amiket a vízbe dobtak, azok lebegtek. Milyen hatalmas is vagyok! Ahogyan a Nevem is olyan csodálatos!"
Egyik éjjel Ramacandra, miután mindenki aludni ment, előjött a sátrából, hogy kipróbálja, "Ha ráírják a Nevem, a kövek lebegnek. Vajon ha én bedobok egy követ, akkor mi fog történni?" Ezzel elindult az óceán felé, ezt pedig Hanuman meglátta, és így töprengett "Miért megy az Uram ezen a sötét éjszakán az óceán felé?" Majd anélkül, hogy bármit szólt volna, a távolból figyelte, mit csinál Ramacandra, aki tesztelni akarta, hogy "Ha ráírják a Nevem, a kövek lebegnek. Vajon ha én bedobok egy követ, akkor mi fog történni?"
Felvett egy követ, behajította az óceánba, az pedig elsüllyedt. Hanuman pedig hárul elkezdett tapsolni: "Ó, Uram, most már érted! Tesztelted az erőd. De látod, a Szent Neved hatalmasabb Nálad. Bedobtad a követ, és az elsüllyedt. De amikor mi ráírjuk a Neved, a kő lebeg."
Bhakti Purusottama Maharaja lecke. Srimad-Bhagavatam 12. ének, 13. fejezet, 23. vers
2014. február 28., Sridhama Mayapur
