Miközben japáztam, volt egy gondolatom arról, mit is jelent a ceto-darpaṇa-mārjanam. Először leírom a tapasztalatom, majd a megvalósításom.
Tapasztalat: Jobban énekeltem, mint általában. Megpillantottam a valóságot, azt, hogy elfordultam Kṛṣṇától, s a jelenlegi azonosságom egy rendellenesség. Ez fájdalommal töltött el. Erős megértésem volt arról, hogy az ilyen fájdalom az éneklés egy szükséges szintje, s anélkül, hogy ezt elfogadnánk, és bűntudatot éreznénk amiatt, hogy elváltunk Kṛṣṇától, az éneklésünk soha nem lesz szívből jövő.
Arról, ahogyan gondolkodom, szintén észrevettem valamit, amit túlzott optimizmusnak nevezek. Hajlok arra, hogy elutasítsam a valóságot, ha az túl kellemetlen. Erőért imádkoztam, hogy e valóságot teljesen el tudjam fogadni.
Megvalósítás: A lélek, aki Isten szolgája, a tettei és vágyai által örökké feltételekhez kötött, hogy egy énközpontú világképet fogadjon el. Amikor a tiszta lélek az őszinte éneklés által kezd megnyilvánulni, akkor ellenállunk.
Azonosítanunk kell e feltételekhez kötöttséget, szembe kell vele nézni, és megtisztítani azáltal, hogy erőért imádkozunk a Szent Névhez.
Dhanurdhara Maharaja: Japa Meditations, 71. oldal
