A Legfelsőbb Úr menedékét teljesen elfogadva a bhakta, még ha hatalmas nehézségen is kell átmennie, amely a szomorúság forrásának tűnhet, e nehézséget örömforrásnak látja, mert túllépett a világ átmeneti boldogságán és szomorúságán. Megvalósította, hogy a lelki élet valódi boldogsága Kṛṣṇa elégedetté tétele. Az ostoba ugyanakkor szenved a dveṣától; gyűlöli a boldogtalanságot, és mindent, ami látszólag annak oka.
A tudatlanság végső formája az abhiniveśa, melyet az ācāryáink úgy magyaráznak, hogy az ember még mindig ösztönösen ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy a test képes élvezetet nyújtani, s a halál jelenti ennek a végét. A Szent Név éneklése által ezért kell minden tudatlanságot gyökeresől megsemmisíteni!
Niranjana Maharaja: Collected Letters Written to Friends and Disciples.
2. kötet, 109. oldal
