A lélek csak egyetlen pillanatra történő meglátása is leleplezi önző követeléseinket.
Milyen kínos is meglátni saját, az Istentől elkülönült élvező és irányító szerepében tetszelgő színjátszásunkat!
Melyik hát a boldogabb pillanat?
A csökkenő büszkeség fájdalma, amikor Isten Neveit kétségbeesetten és alázatosan énekeljük, vagy az, amikor unottan és figyelmetlenül éneklünk, ezzel elkerülve az Istenről való megfeledkezésünk fájdalmának és mélységének kifejezését?
Dhanurdhara Swami: Monday Morning Greetings 2019
#33 – The Agony, the Ecstasy, and the Holy Name