A bhakták minden reggel korán keltek a maṅgala-āratira, s hogy együtt japázzanak, majd azután elmentek Śrīla Prabhupāda sátrához guru-pūjāra. Egyik reggel guru-pūjā során az egyik bhakta igen élénk kīrtanát vezetett, mi pedig eksztázisban ugráltunk.
Aztán elkezdte énekelni, hogy “Bhaja Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇa.”
Prabhupāda hirtelen felkiáltott, hogy megállítsa a kīrtanát. Mindenki megdermedt, a sátor elcsendesedett.
- Hol tanultad ezt a Bhaja Hare Kṛṣṇa, Hare Kṛṣṇát? - kérdezte Prabhupāda mennydörgéshez hasonló hangon. A bhakta szótlanul, sokkolt állapotban szégyenkezett.
- A Hare Kṛṣṇa mahā-mantrát úgy kell énekelni, ahogy az van:
Hare Kṛṣṇa
Hare Kṛṣṇa
Kṛṣṇa Kṛṣṇa
Hare Hare
Hare Rāma
Hare Rāma
Rāma Rāma
Hare Hare
Semmit nem lehet hozzátenni, és semmit nem lehet elvenni belőle! - fejezte be Prabhupāda.
Bhakti Chāru Swami: Ocean of Mercy. A Search Fulfilled
74. oldal