Na te viduḥ svārtha-gatiṁ hi viṣṇuṁ durāśayā ye bahir-artha-māninaḥ. Az élőlény, mivel nem érti, mi az élet célja, az anyagi világban próbál meg boldog lenni. Amikor viszont megtisztul, akkor feladja a testi életfelfogást és a hamis önazonosságát, hogy egy bizonyos nemzethez, közösséghez, családhoz tartozik (sarvopādhi-vinirmuktaṁ tat-paratvena nirmalam). Aztán pedig fogja megtisztult élete nyilát, s az íj – a praṇava vagy a Hare Kṛṣṇa mantra éneklésének – segítségével lövi ki magát az Istenség Legfelsőbb Személyisége felé.
Śrīla Prabhupāda magyarázat
Śrīmad-Bhāgavatam 7. ének, 15. fejezet, 42. vers
