Tegnap az éneklésem kivételesen tiszta és koncentrált volt, és nem értettem, miért. Jóval később keltem, mint amikor szoktam, ami megzavarta a szabályozottságomat. Az előző nap sem történt semmi említésre méltó, ami ilyen odaadást ösztönözhetett volna. A meditációm koncentrált volt, és úgy tűnt, csak a kegy miatt történt így. Ahogy tovább énekeltem, a tudatomban a Szent Név jelenléte egyre fokozódott, megfigyelővé váltam, tisztán láttam magam, s képes voltam felfogni Szent Nevének formájában Istenhez viszonyított jelentéktelenségemet. Egyre alázatosabb lettem és az odaadás íze egyre mélyült.
De egy finom félelem megállított:
– Azért imádkozok, hogy több ízzel énekeljek és ez azt jelenti, hogy azért, hogy az alázatosságom elmélyítsem? De mi van, ha Isten úgy válaszol, hogy megadja az alázatosságot, hogy elfogadjam az akaratát? Képes lennék valóban Gurunak és Krsnának átengedni a hatalmat, hogy az életemben teljes mértékben uralkodjanak? Miről kellene lemondanom? És mit kellene elfogadnom? Készen állok arra, hogy átlépjem a hamis egó falát és teljesen lemondjak a függetlenségre és az irányításra való vágyról Śrī Krsna lótuszlábainal?
Megremegtem a gondolattól...
Dhanurdhara Swami: Monday Morning Greetings 2018
10 – Spiritual Fear
