A Haridasa Thakura előtti időkben a Vaisnavák többsége manasic-japát mutatott be, vagyis csöndben, az elméjükben japáztak. A halk japa hasznát az ősi szentírások nyilvánították ki.
"Az upamsu-japa (halk suttogás, amely mások számára hallhatatlan) ezerszer akkora jutalmat eredményez, mint a vaikhari-japa (mások számára is hallható, de nem hangos japa). A manasic-japa (csendes, elmében történő japázás) tízmilliószor nagyobb jutalmat ad, mint a hangos éneklés."
Sandilya Upanisad.
In: Mahanidhi Maharaja: Art of Chanting Hare Krsna., 78. oldal
