Amikor valaki tényleg odaadással fordul a Kṛṣṇa-tudat felé, akkor örömét leli abban, hogy szeretetének tárgyáról énekel, druta-citta uccaiḥ, akkor az ilyen éneklés felkavarja az elméjét. Aztán pedig hasaty, hasaty, nevet; atho roditi, időnként meg sír, roditi; és rauti, amikor mások ezt látják, ők is sírnak; roditi, rauti; gāyati, és igen hangosan énekel; unmādavan nṛtyati, illetve úgy táncol, mint egy őrült, nṛtyati; loka-bāhyaḥ, nem foglalkozik azzal, ha mások, akik látják, azt gondolják, hogy megbolondult. Ez nem érdekli.
Ez az éneklés tökéletes szintje.
Śrīla Prabhupāda lecke. Śrī Caitanya-caritāmṛta, Ādi-līlā 7. fejezet, 80-95. vers
1966. február 10., San Francisco
