Mindig tudatosak vagyunk a programjainkról, a szolgálatunkról, azokról, akikkel kapcsolatot tartunk és az ezernyi problémáról, ami a szolgálatunkhoz kapcsolódik. E gondolatok töltik ki az elménket a nap során, s amikor leülünk japázni, természetes, hogy a gondolataink ebbe az irányba folynak.
Elfelejtjük, hogy a cél Kṛṣṇa és Guru elégedettsége, és azt is elfelejtjük, hogy csak eszközök vagyunk. És a sok-sok irányításunkon kívül eső dologról sem vagyunk tudatosak. És amikor még az értékes japaidőnket is azzal töltjük, hogy a nap során előttünk álló dolgokon meditálunk, akkor ragaszkodni kezdünk a tetteinkhez és saját projektünkként azonosítjuk őket ahelyett, hogy egy a Gurunak és Kṛṣṇának szóló felajánlásként tekintenénk rájuk.
Amikor pedig bekövetkezik az elkerülhetetlen; kudarcot vallunk, megszidnak vagy nem a várt eredmény érjük el, akkor le vagyunk sújtva. Ilyenkor nehéz hirtelen áltkapcsolni a Kṛṣṇára való emlékezésre és nehéz Kṛṣṇához fordulni a segítségét kérve, hiszen a nap korábbi részében, kifejezetten pedig a japaidő során sem gyakoroltuk a Kṛṣṇára való emlékezést.
Vraja Bihari dasa: Taking shelter or trying to control?
In: yogaformodernage.com
