Szívem olyan, mint a sivatag, a nap melegétől forró.
Ilyen a belső elmeállapotom. A mulandó dolgok iránti
vágy nem tesz elégedetté, mert e dolgok
természetükből adódóan csak halált szülnek.
Az elmémben pedig nem egy vagy kettő, hanem
több ezer ilyen halált szülő vágy talált menedékre,
így tudatalattim állandóan ég.
Ilyen helyzetben vagyok.
De valahogyan a sādhu és a guru kegyéből Kṛṣṇa Szent Neve
végtelen lehetőségeivel fülemen át behatolt és
szívemig jutott, ott pedig valamilyen furcsa reménnyel,
végtelen és kedvező lehetőségekkel egy újfajta nektárral
érintette meg a szívemet.
E hang által új remény ébredt!
Majd e hang erővel szívemből nyelvemig emelkedett.
Nem az van hát, hogy nyelvemmel erőfeszítést téve én
képzem e Hangot, nem!
Ami egy szent szívéből fülemen át szívembe hatolt,
az erőltette Magát a nyelvemre, s ott táncolni kezdett.
Ez a valódi Szent Név, mely alászáll,
amit pedig anyagi nyelvvel kiejteni nem lehet,
mert égi forrással bír!
És az abszolút egyik ügynökén keresztül
a fülön át a szívbe hatol, ahol némi szimpátiát szerez, majd
Kṛṣṇa Szent Neve erővel megjelenik a nyelven s táncolni kezd.
Hatalmas erővel a nyelv végére ér és
ez az édes Hang elkezdi táncát.
Śrīla Bhaktivinoda Ṭhākura: Śaraṇāgati - Śrī Nāma-Māhātmya - részlet
