1898 végén, miután közel harmic évig végezte a bhajanáját Vraja-maṇḍalában, Śrīla Gaura Kiśora dāsa Bābājī Mahārāja Navadvīpa-dhāmába érkezett, s mohón vágyott arra, hogy az Úr Caitanya nemrég felfedezett születési helyén Śrī Śrī Gaura-Viṣṇupriyā darśanájában részesülhessen.
Bābājī Mahārāja bhajanānandī volt, s ahelyett, hogy a világban templomokat alapított és követőtek toborzott volna azt részesítette előnyben, hogy egy szent helyen élve az éneklésre koncentrált. Mint sākṣād-vairāgya-mūrti (a megtestestesült lemondás) minden testi kényelmet elutasított és alig tett erőfeszítést azért, hogy valamilyen menedéke legyen vagy a testét fenntartsa. Földet, nyers rizs és olyan dolgokat evett, melyeket általában ehetetlennek tekintünk. Kerülte a társaságot és semmi türelmet nem mutatott azok felé, akik megjátszották, hogy bhakták, és semmibe vette vagy megszidta azokat, akik megközelítették.
Egyáltalán nem törődött azzal, hogy valamilyen lakhelye legyen. Navadvīpában sokáig egy chai (egyszerű, falusi hajó levehető vesszőből font teteje) alatt, néhány hónapig pedig egy latrinában lakott. Gyakorlatilag semmilye sem volt, időnként a hullaégetőből holttestekről leszedett ruhákat vett magára, máskor pedig meztelen volt. A Szent Név folyamatos éneklésén kívül egyáltalán nem érdekelte semmi, s csak kevés bhakta társaságát fogadta el, azokét, akiket őszintének fogadott el.
Bhakti Vikāsa Swami: Sri Bhaktisiddhanta Vaibhava.
The Grandeur and Glory of Śrīla Bhaktisiddhānta Sarasvatī Ṭhākura.
Part One: Biographical Overview, 2. Pre-Sannyāsa Period
